BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG (DIÁKOLIMPIA)


A Budapesti Diáksport Szövetség ezúton is megköszöni a 2017/2018-as tanévben megrendezett budapesti diákolimpiai versenyeken való részvételüket. Elkötelezett célunk a budapesti diákok sportolási lehetőségeinek és körülményeinek folyamatos fejlesztése, ezért igyekszünk erre minden módot megragadni. A diákolimpiai versenyek a minden igényt kielégítő rendezési, szervezési feladatok mellett akkor érhetik el a megfelelő eredményt, ha azon minél több diák vesz részt és minél színvonalasabb versenyek kerülnek megrendezésre. Túl azon, hogy a célok eléréséhez a testnevelők felkészítők tevékenységére, és a tanulók elhivatottságára van szükség, a felkészítés és a versenyzés minőségileg akkor javulhat, ha ahhoz megfelelő sporteszközök is rendelkezésre állnak.

Ennek egyik példája a Rosco Sport-tal való együttműködés keretében megvalósuló sportszer/sporteszköz támogatás. Célunk a 2017/18. tanévi diákolimpiai versenyeken eredményesen szereplő iskolák színvonalas felkészülésének, a diákolimpiai versenyben történő eredményes és széles körű részvétel lehetőségének megteremtése. Reméljük, hogy az így beszerzett eszközökkel is hozzájárulunk ahhoz, hogy tanulóik minél nagyobb számban válasszák szabadidős tevékenységüknek a sportolást. Bízunk abban, hogy az BDSZ jövőbeni versenyein és rendezvényein egyre nagyobb számban képviselik tanulóik és pedagógusaik intézményüket.

Az utalvány használata

Az utalvány felhasználása regisztrációhoz kötött. Regisztráció után webshopunkból az Intézményeknek/ISKOLÁKNAK kategóriából rendelhet és a kosár végén a Kupon kód mezőben érvényesítheti utalványának összegét.

1.) Kérjük a Regisztráció menüpontban regisztrálja intézményét rendszerünkben (ha már rendelkeznek regisztrációval a Belépés menüpontra kattintva az email cím és jelszó megadásával bejelentkezhet)
2.) Válogassa kosarába tetszőleges értékben a megrendelni kívánt sportszereket az ISKOLÁKNAK szóló termékkategóriából.
3.) A kosárban a Megrendelés véglegesítése fülön a Kupon kód mezőbe írja be az utalványon található kódot és az OK gomb megnyomásával érvényesítse. Ekkor a rendelés végösszege ez utalvány értékével csökkenni fog. (rendelésenként egy kuponkód felhasználása lehetséges)

Az utalvány egyszeri alkalommal és egy összegben használható fel, csak az adott kategóriákban megtalálható termékekre.

Amennyiben további információra, segítségre van szüksége az utalvány felhasználásával kapcsolatban, kérjük keresse kollégáinkat az alábbi elérhetőségeken:
Ügyfélszolgálat telefonszáma: 70/608-9437
Ügyfélszolgálat email címe: ugyfelszolgalat@rosco.hu